Nyilatkozat
„Eljött az idő, hogy megerősítsük az Emberiség alapvető egységét, és hogy azért dolgozzunk, ami összeköt minket, és ne azért, ami megoszt.”
Az emberiség jelenkori feladata önmaga egységének a felismerése. Annak a meg- és belátása, hogy mindannyian egy organikus egész részei vagyunk. Hogy ezt az egészet csak együtt tudjuk működtetni, csak együtt vagyunk képesek működni. Tehát együttműködésre van szükségünk!
Mi emberek alkotjuk azt a közösséget, amely az összes létező közül (legalábbis az általunk eddig ismert világban) egyedülállóan rendelkezik a gondolkodás, a tudatosság, az alkotás, a „teremtés” és a szabad akarat adományával. Így azóta, hogy megjelentünk a Földön, mi is alakítjuk világunk múltját, jelenét és jövőjét. „Társteremtők” vagyunk. Vagyis a világ alakulásáért mi is felelősek vagyunk, mi mindannyian.
Úgy véljük, érték- és mértékegység-váltásra van szükségünk. Az alap megváltoztatására.
Jóakarat
Mi is az a Jóakarat?
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a legmagasabb jóra való törekvés, a lehető legtöbb ember számára.
De mit is jelent ez? Ha őszinték vagyunk magunkhoz, be kell látnunk, hogy alapvetően azt akarjuk, hogy nekünk és a hozzánk közelállóknak legyen elsősorban jó. Akaratunk és tetteink középpontjában az "én" áll, a jó érzését, a jót magamnak és közvetlen környezetemnek, illetve annak a csoportnak akarom, amellyel azonosítom magam.
A jóakarat – ahogy mi értjük – azt jelenti, hogy a közös, a mindenkinek jó legyen akaratunk középpontjában, ez határozza meg tetteinket. Hogy az egyén, csoport-, közösség-, nemzettudatunkat tágítsuk ki, és az emberiséggel azonosítsuk magunkat. EGY-SÉG-ben érezzük magunkat, mindannyiunkkal!
Szándékunkról
A mi kis társaságunk tagjai ugyanolyan hétköznapi emberek, mint bárki. Nem megvilágosodottak, nem gondolják azt, hogy tudják a konkrét megoldásokat a világ problémáira, nem gondolják magukat tökéletesnek, sem különlegesnek, és nem hiszik magukról, hogy ki lennének választva bármire is. Nem akarnak senkit meggyőzni és nem akarnak senkire semmit rákényszeríteni, nem akarnak senkit kioktatni. Ugyanakkor hisznek abban, hogy a világunk attól olyan, amilyen, mert mi is olyanok vagyunk, amilyenek, és úgy élünk, viselkedünk ahogy. Éppen ezért hisznek abban, hogy a változás rajtunk embereken, vagyis mindannyiunkon múlik. Hisznek a jóakaratban, az egységben, az ÉLET-ben.
Jóakarat a világban kezdeményezés
Munkánkat, hivatásunkat egyfajta kezdeményezésként tudjuk megnevezni, illetve megfogalmazni. Ebbe tudjuk belesűríteni. Ezért is neveztük el így: JÓAKARAT A VILÁGBAN KEZDEMÉNYEZÉS.
A jó akarása, a jóra való törekvés mindannyiunk része, mindannyiunkban benne rejtőzik. A jóakarat egy alapvető emberi érték.
De akkor miért kell egy kezdeményezést létrehívni erre? – kérdezheti bárki.
A világ problémáinak okát abban látjuk, hogy pillanatnyilag ez a létező érték az egyéni érdekek és énközpontú világlátásunk miatt nem tud alapvető, mély és egyetemes formájában megnyilvánulni.
Ezért kezdeményezésünk szándéka, hogy élővé, láthatóvá, a világunkban jelenlévő problémák megoldásának alternatívájává váljon. Minél inkább meghatározza világlátásunkat és döntéseink, tetteink alapvető hátterévé tudjon válni.
Ez a kezdeményezés igent mondást jelent erre a jelenlévő ideára. Azt kezdeményezzük, hogy világlátásunkat, döntéseinket, tetteinket a jóakarat határozza meg. Ez az energia álljon mindezek hátterében.
Mondjunk erre igent! Ez legyen!
Tehát célunk:
Egy az ÉLET-re, annak törvényeire, az emberi értékekre épülő társadalom megvalósulásának segítése.
Amihez mi az alábbiakban látjuk hozzájárulásunk lehetőségét...
„Termékleírás”
És akkor a Jóakarat marketingjéről...
A mai világ egyik legerőteljesebb munkamódszere a marketing. Hogyan lehet ezt egy ügyre, "jóra" és jól használni? Ha a jóakarat egy termék, akkor ki a célcsoport, mi a terjesztés módja, mi az ára és hogyan juttatjuk el a fogyasztókhoz?
Ilyen és hasonló kérdésekre kerestük a válaszokat...
Úgy döntöttünk, hogy az eredményt megosztjuk mindenkivel. Azért, hogy látható legyen mit, miért csinálunk, látható legyen az út, amit követünk, de legfőképpen azért, hogy hasznosulni tudjanak a tanulságok.
A közös munkához való hozzáállásunk
Fontosnak tarjuk kiemelni, hogy az ebben a szellemiségben végzett közös munka senkit nem ment fel a saját életében elvégzendő változtatások meglépése alól. Valamint azt, hogy ezzel kapcsolatban mindenki önálló felelősséggel bír!
Van néhány kulcsszó, amelyekkel tömören össze tudjuk foglalni, mit is gondolunk, hogyan állunk hozzá ehhez a témához, mit tartunk fontosnak:
-
- Az ügy előtérben tartása
- A közös cél érdekében történő gondolkozás és cselekvés
- Hozzájárulás (nem a kivét a cél)
- Hierarchia
- Tisztelet
- Megbecsülés
- Elismerés, értékként kezelés
- Felelősségvállalás
A felsorolásban szerepló kifejezések nagy része valószínűleg egyértelmű (különösen, ha valaki már kicsit mélyebbre ásta magát az általunk is képviselt idea megértésében). A hierarchia szó az, ami látszólag kilóg a sorból és kicsit fura lehet itt. Hogy lehetne jól értelmezni a hierarchiát, illetve mit jelent ez a mi felfogásunk szerint?