„Eljött az idő, hogy megerősítsük az Emberiség alapvető egységét, és hogy azért dolgozzunk, ami összeköt minket, és ne azért, ami megoszt.”

Az emberiség jelenkori feladata önmaga egységének a felismerése. Annak a meg- és belátása, hogy mindannyian egy organikus egész részei vagyunk. Hogy ezt az egészet csak együtt tudjuk működtetni, csak együtt vagyunk képesek működni. Tehát együttműködésre van szükségünk!

Mi emberek alkotjuk azt a közösséget, amely az összes létező közül (legalábbis az általunk eddig ismert világban) egyedülállóan rendelkezik a gondolkodás, a tudatosság, az alkotás, a „teremtés” és a szabad akarat adományával. Így azóta, hogy megjelentünk a Földön, mi is alakítjuk világunk múltját, jelenét és jövőjét. „Társteremtők” vagyunk. Vagyis a világ alakulásáért mi is felelősek vagyunk, mi mindannyian.

Úgy véljük, érték- és mértékegység-váltásra van szükségünk. Az alap megváltoztatására.

Ma a pénz, a jólét, az önzés, az érdekek a meghatározói, értékmérői életünknek, ezek jelentik az alapot.
Ha az ÉLET, az EMBER, a MÉLTÓSÁG lesz az alapérték, nem fordulhat majd elő az, ami ma még valamiért elfogadott. Az, hogy háborúk dúlnak, az, hogy az ember árucikk. Az, hogy emberek éheznek, szenvednek, boldogtalanok, hogy küzdenünk kell bármiért, ami pusztán az EMBER-ség okán mindenkit megillet.

Ha alapérték az ÉLET, az EMBER, akkor a másikban is tiszteljük az ÉLET-et, az EMBER-t. Különbözőségeink nem elkülönítenek egymástól, hanem értékké válnak.

Minden máshogy működik, ha nem érdekek, hanem EMBER-ségünk, EGY-ségünk mentén működünk. Ha ez az alapnorma!
Ha ebben hiszünk, eszerint élünk, ez valósul meg!

Ehhez a fizikai létezésünkön túlmutató, magasabb rendű létezésébe vetett hitre, az ebből következő tudatos döntésekre, a felelősség felvállalására, életörömre, a belső és az erre épülő külső béke megteremtésére van szükség. Jóakaratra.

Változtatnunk kell, nekünk mindannyiunknak kell változnunk! Fel kell számolnunk az önzést, újra kell értelmeznünk a hatalomhoz való viszonyunkat. Át kell lépnünk az egyén központú gondolkodásból az emberiség központú gondolkodásba, a gazdaság központú gondolkodásból a GAZDA-ság szemléletű életfelfogásba, az alá-fölérendeltségi viszonyokból az egyenlőség központú, a másik ember és a világ tiszteletére épülő gondolkodásba.

Mi, akik e nyilatkozatot aláírjuk, elköteleződünk ezen szemlélet mellett, az emberiség és az egész világ szolgálata mellett. Vállaljuk, hogy ezzel összhangban alakítjuk életvitelünket, vállaljuk, hogy ennek a szellemiségnek megfelelő tettek útján járunk, illetve erre törekszünk.

 

Sáfrány Zsuzsa

Illés Gergely

Schweickhardt Zsuzsa