Mi is az a Jóakarat?

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a legmagasabb jóra való törekvés, a lehető legtöbb ember számára. ... (Vagy valami ilyesmi...)

De mit is jelent ez?

Évek óta próbáljuk megfogalmazni mindenféle módon. És mégis sokszor félremegy vagy nem érthető. Nem definíciót szeretnénk adni erre a fogalomra, hanem egy rálátást, egy megnevezést arra az érzésre és arra az erőre, ami egyébként mindannyiunkban ott van. És pont ezért nehéz ez, mert mindenki azt gondolja, és teljes joggal, hogy hiszen ő jót akar. De ha mindenki ezt gondolja és erre törekszik, akkor miért nem ez a jó határozza meg mindennapjainkat? A világ, amiben élünk, miért olyan, amilyen? Miért bántjuk egymást? Hogy lehetnek háborúk, folyamatosan jelenlévő drámák, hatalmi harcok? Hogy éhezhetnek emberek, és miért pusztul a természet? Miért nem a boldogság és az elégedettség az uralkodó érzés? Valami talán mégsem stimmel!!!! Talán azért, mert valóban akarunk és valóban a jót. De ha őszinték vagyunk magunkhoz, be kell látnunk, hogy alapvetően azt akarjuk, hogy nekünk és a hozzánk közelállóknak legyen elsősorban jó. Akaratunk és tetteink középpontjában én állok, a jó érzését, a jót magamnak és közvetlen környezetemnek, illetve annak a csoportnak akarom, amellyel azonosítom magam. Akarom, és úgy, ahogy én akarom, ahogy nekem, nekünk jó. Persze nem zavar minket, ha ezen kívül másnak is jó, de az első ez a kör. Ráadásul mindenki erre a jó és boldog állapotra törekszik, és úgy, ahogy ő azt elképzeli. Mindenki ezt szeretné, ez az érdeke. A problémák ott jelennek meg, hogy ezek az érdekszférák egy ponton ütköznek.

Ami a megoldást jelenti (és amit meg kell végre értenünk), az ennek a körnek a kitágítása. Hiszen mint látható, sokkal egyetemesebb ez a dolog! Mindenki akarja a jót. Akarjuk hát közösen a közös jót! Azt, hogy minden ember élménye lehessen, hogy az élet csodálatos, hogy jó élni. Így közösen, mindannyiunknak, együtt. Hogy boldog, kiegyensúlyozott emberek legyenek mindenhol. Hogy amit magamnak kívánnék, az meglehessen és legyen mindenkinek.

A közös, a mindenkinek jó legyen akaratunk középpontjában, ez határozza meg tetteinket.
Hogy az egyén-, csoport-, közösség-, nemzettudatunkat tágítsuk ki, és az emberiséggel azonosítsuk magunkat. EGY-SÉG-ben érezzük magunkat, mindannyiunkkal! (Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy ez egy hatalmas lépés, és nagyon nehéz még innen nézni a dolgokat, de azt állítjuk, hogy lehet erre törekedni!!!)

Akarnunk kell a változást, és tennünk kell érte. Énközpontú világunk tudatos átalakítása hatalmas eredménnyel járhat. Megvalósulhat egy az ÉLET törvényeire, az emberi értékekre épülő társadalom. És ez a cél, ez kell, hogy a célunk legyen!!!
Ha erre az útra lépünk – amire persze biztatni szeretnénk mindenkit! – tisztában kell lennünk azonban azzal is, hogy ez bizony nem egy tündérmese, ami csak úgy hipp-hopp megtörténik. A megvalósulásához kemény munkán kell átmenni, és bizony ez az önmagunkkal való szembenézéssel jár, és jelenlegi világlátásunk és gondolkodásunk alapjainak megváltoztatását követeli meg mindenkitől.

Tehát összefoglalva a jóakarat:

Tulajdonképpen a feltételektől mentes és cselekvő szeretet, ami elkülönülés helyett összekötést és egy-esülést jelent.
A jóakarat tulajdonképpen egy idea, ami az embereken (rajtunk) keresztül válik láthatóvá, kézzelfoghatóvá, megvalósulttá, „anyaggá”.  
A jóakarat „isteni” mivoltunk megnyilvánulása, „bizonyítéka”. Az ÉLET jele a hétköznapi életünkben.

A jó-ság nem cél és nem érdem, nem egy elérendő valami. Emberségünkből adódó természetes mivoltunk. Az akarat pedig (a tett, a cselekvés) ennek a megnyilvánítása. Tehát a jóakarat valódi emberi mivoltunk valódi megjelenése (fél-elem nélkül, egységben).

A jóakarat nem azonos kedvességgel!
A jóakarat a jó fogalmának az át-, illetve újraértelmezése. Az álszentség megszüntetése életünkben.

Vagyis a jó-akarat nem egy csöpögős érzelem. Nem az „én jó vagyok”-ból indul ki. Nem ítélkezik, nem minősít, nem kritizál, nem különbözteti meg a jót a rossztól.

A jóakarat megnyilvánulásának csupán egyik módja, hogy érzékenyek vagyunk a nehézségekre, és segítő szándékkal állunk neki azok megoldásának. De a jóakarat megnyilvánításához nincs szükség problémára. Sőt, használatával pont az lenne elérhető, hogy ne alakuljanak ki problémák. (Ezért is nehéz megértenünk, hiszen ma még identitásunk jelentős részét a problémáinkkal való azonosulás valamint az ezeken való segíteni tudás, vagyis az én jó vagyok gondolata teszik ki. És lássuk be, ezen identitásunk elvesztésétől való félelmünk igen jelentős.)
 
A jóakarat a nagyobb egész szempontjából való cselekvést jelenti. Éppen ezért elég gyakran előfordul, hogy bizony-bizony egyéni érdekeket sért.
A jóakarat az akarat jó és jóra való – egy magasabb cél érdekében történő – használata. (Szabad akaratunkban áll bármit akarni és cselekedni, mi döntünk akaratunk fókuszáról, és ezért a döntésért kizárólag mi vagyunk felelősek.)
 
Hétköznapi életünkben a jóakarat döntéseinkben, és az (önös) közvetlen érdek nélkül való, illetve azon túlmutató tettekben nyilvánul meg. Azokban a döntésekben, tettekben, amelyekben nem pusztán az én életem, annak minőségi javítása, az én akaratom és nem az motivál, hogy nekem (szűkebb körömnek, az érdekszférámba tartozóknak) mi jó, mi lenne jó, én hogy lehetek jó, a pillanatnyi érdekek(im) mit szolgálnak.
Mivel az egésznek én is része vagyok, ezért természetesen az, ami mindenkinek jó, az nekem is az!

A jóakarat kulcsa az azért vállalt felelősség, hogy mi nyilvánul meg általunk a világban!